Napsütéses vasárnap

És láss csodát csak ki kell nyitni a számat...nonono nem arra. Pont tegnapirtam, hogy már egy hete itt vagyunk és nem sütött itt még a nap. Erre tessék. Ma reggelre verőfényes napra ébredt a falu.

A fehérre festett házak vakitóan verték vissza a napsugarakat, arra csábitva minket, hogy lemenjünk a partra. Szépen elindultunk,- apa a sziklamutogató törött lábujja miatt inkább botorkált,- útközben 

próbáltam ismét lencsevégre kapni a falu minden egyes részletét, mely akárhányszor megyek mindig ámulatba ejt és bájával elvarázsol. Nem lehet betelni vele. Az épületek -legyen az rusztikus vagy 

felújitott, netán új épitésű-kedvesen egymásba simulnak, és egy összképet adnak. Lapos tetejükön a kis teraszok -ahol vagy frissen mosott ruhát látsz vagy napozóágyat- arra hivogatnak, hogy ledod 

a textilt és napfürdőzz. A szűk és meredek utcácskákon a házak bejáratai megannyi titkot rejtenek, félig nyitott ajtókon beleshetsz és láthatod hogy élnek a kanári népek. Néhol mesebeli oázis

fogad, néhol egy szent szoborba öntve megnyugtatóan sugallja hogy itt megpihenhetsz. 

Lejjebb érve egyre több túristába botlunk, majdnem szó szerint. Lehet tudni ki nem idevalósi, mert egy szemvillanás alatt előtűnik a leszarom a másikat jellemvonás. Mindegy melyik náció. Az eddig 

bemutatott itteni emberek kedvessége mosolygóssága sehol nincs meg a külföldi idegenekben. Az itteni ember legyen az idős vagy fiatal, felveszi a szemkontaktust, -sőt keresi figyelmed- és hangosan mosolyogva rádköszön: 

Buenos dias! vagy Hola! Azt is hozzáteszi hogy hogy vagy... Járunk kelünk naponta és hol túristának látszunk- nyakamban a teleszkóppal nem nehéz ezt feltételezni- néha viszont meg nem mondod hogy nem helyiek vagyunk, és a reakció ugyanaz. 

Tehát nem a túrista mivoltod határozza meg az itteniek hozzáállását. Engem már az első alkalommal ez ejtett rabul. Persze vannak itt is bunkók, vagy kevésbé kedvesek de elhanyagolható számban.

Ültünk be pár alkalommal olyan helyre, hogy anyám miért nem egy gyárba mész operátornak ahol nem kell emberekkel foglalkoznod.  Épp hogy nem úgy b..ta elém a kólát. Egyébként ezt inkább délen 

tapasztaltuk. Visszatérve Ramblába. Minden nap az idősek ajtajára ki van akasztva egy zacskóban a friss kenyér. Ez is szivmelengető. Itt az ajtók általában középen egy nagy gombbal vannak ellátva ide 

akasztják fel a napi friss pékárut. 

Ma épp ebédeltünk itthon, -rááántott húúúst:-) egyébként baromi jó lett csak mondom... kinéztem az ablakon, és alant békésen terül el az óceán és Rambla kis házai a pálmafákkal. És belegondoltam. 

Bakker ez a látvány végleges. Nem telik le az egy hét és nincs sterssz hogy csomagolni kell, ülni a repülőre és menni haza. De valahogy nem akar leesni. Csordultig van a lelkem a hellyel viszont

az agyamat tudatosan arra kell terelni hogy ez végleges igen megcsináltad igen elérted. Nem tudom mikorra fog leesni...Emlékeszem mikor itt voltunk és egy hétbe kellett besűriteni a dolgokat, emlékszem

a stresszre ami gyűlt bennem, hogy nehogy lemaradjak vmiről, kiéhezett szememmel faltam a látnivalókat a legapróbbtól a legnagyobbig. Akkor arra gondoltam minden egyes pillanatban, hogy de jó lenne 

mindennek folyamatosan részese lenni. Most hogy ez megvalósult annyira hihetetlen, hogy valószinű időt kell hagynom magamnak és csak úgy sodródni a hétköznapokban. 

Jah tényleg holnap 8-a. holnap évfordulónk van apával. 27. baszki a 27-ik! Nyúzzuk egymást már egy ideje. Plusz apa szülinapja is nemsokára itt van. A sok hányattatás és csonkulás apropóján

elmegy és varrat magára egy angyalt. Ez lesz a szülinapi ajcsija. Mondtam amit csak akar csak használjon:-) 

Még mindig negativan nézi a dolgokat és csórikám vonzza folyamatosan a rossz dolgokat és baleseteket. Próbálom tanitani neki a másfajta szemléletet, de nekem is baromi nehéz volt átállni

Viszont működik, úgyhogy érdemes mindenkinek ajánlom. Egyébként máshogy is látja az ember a rajta kivül lévő világot. Sokkal jobb igy -bár nekem is sok a tanulnivalóm még. 

Valamelyik nap belegondoltam, hogy mennyi mindent sikerült elérnem-elérnünk a kezdetektől a két nejlonszatyor ruhától amivel nekiindultunk együtt a világnak 20 évesen. Álmodni nem mertünk akkor még házról, nyaralásról, új autóról, 

saját üzletről...stb stb. Próbáltunk a felszinen maradni, bár mindig lenyomták a fejünket a viz alá. Teltek a keserű évek, sok sok nehézséggel, bánattal, negativ dolgokkal, aztán elkezdett 

kifizetődni a kitartás, a sok sok munka és a jég hátán is megélek jellem. Tudom sokan irigykedve néztek mikor elkezdtem bezengni hogy kiköltözünk, de ne irigyeljétek azt az utat amit végig kellett

járnunk ezért. Nekünk nem pottyantott semmit senki az ölünkbe. Nem volt se anyagi se szülői háttér, támasz, sőt! inkább visszahúzott legalábbus az enyém. Ennek ellenére itt vagyunk és rendkivül büszkék vagyunk

mindenre amit önerőnkből elértünk. 

De hagyjam már az ömlengést mi? 

Mára ennyi eszmefuttatást birt a derekam itt a kanapén, úgyhogy Adios! LEgyen szép napotok!